Navigáció – GPS. Tavaly szeptemberben vásároltam egy TomTom GO 50 Basic navigációt, amelyet néhány napja felváltott egy TomTom GO 510 World készülék. A cserére nem került volna sor, ha egy egyszerű sebességmérő kamera vásárlásnál nem akadt volna meg a tudomány “Tominál”….
Lévén, hogy a TomTom GO 50 Basic esetében csak 3 havi sebességmérő kamera adatbázis frissítés jár a készülék mellé, így december elején vásároltam egy frissítőkódot, majd vártam a frissítést. És vártam, és vártam… Majd január közepén óvatosan érdeklődni kezdtem a garancialevélen feltüntett szerviznél (RA Trade). Az általuk a TomTom-mal lefolytatott többszöri egyeztetés után sem sikerült “igazi” eredményt elérni, bár a TomTom felajánlott két hónap hosszabbítást a kamerafrissítésre. Ami, ugyi eddig még egyetlen egyszer sem sikerült…
A levélváltások száma az egekbe szökött, de a gyári Ügyfélszolgálat nem állt a helyzet magaslatán… Végül több több heti (havi levelezés után) a magyarországi forgalmazó (RA Trade Kft.) cserét ajánlott. Örömmel elfogadtam (ezúton is köszönöm).
Ez lett az általam már jól ismert TomTom GO 510 World. Több apróbb és nagyobb különbség is van a két típus között, amely egyértelműen a GO 510 mellett szól, de legnagyobb meglepetésemre ez mégsem teljesen egyértelmű.
Lássuk mit is tud a két készülék:
– TomTom GO 50 Basic (~ 54 ezer forinttól)
– Kijelző mérete: 5″ (13 cm)
– Kijelző felbontása: 480×272
– Kijelző típusa: Rezisztív (nem csippenthető két ujjal)
– Beépített memória: 16 GB
– Bővíthető: 32 GB-ig.
– Bluetooth: Igen (TomTom Traffic, MapShare, kamerafrissítés)
– Wi-Fi: Igen (frissítés ezen keresztül!)
– Akku üzemideje: több mint egy óra
– Wi-Fi update számítógép nélkül
– Siri és Google Now kompatibilis
– Üzenetek megjelenítése a GPS kijelzőjén (nekem nem működött a 18.202-es frissítés után – Asus ZenPhone 3)
– Élettartam* térképfrissítés
– Élettartam TomTom Traffic
– 3 hónap ingyenes kamera frissítés
– TomTom GO 510 World (~ 68 ezer forinttól)
– Kijelző mérete: 5″ (13 cm), érintőkijelző (keret nélküli kijelző)
– Képarány: 16:9
– Kijelző felbontása: 480×272
– Beépített memória: 8 GB
– Bővíthető: 32 GB-ig.
– Bluetooth: Igen (Smartphone Connected) Live Traffic, és LifeTime sebességmérő kamera előfizetés
– Aktív tartó
– Akku: több mint két óra üzemidő
– Méretek: 145 x 90 x 20 mm
– Súly: 235 g
– Új “gördülő” menü
– Új kereső (címek és POI-között egyszerre keres)
– Tap & Go (bökj rá térképre, és navigálj azonnal)
– Route Bar (a Route Bar megmutatja a közlekedési és kamerainformációkat az útvonalon)
– Smartphone Connected (valóban működő smartphone-kapcsolat iPhone és Android alatt is) *vásárlás előtt érdemes kipróbálni a szoftververziók sokfélesége miatt!
– 3D-s térkép (épületek és látnivalók 3D-s megjelenítése (hazánkban Budapesten és Debrecenben néhány látnivaló)
– IQ Routes
– QuickGPSFix
– LifeTime Maps
– LifeTime smartphone Traffic
– LifeTime Speedcams
Amikor az adatokat böngésszük, mindkét készülék mellett van jó néhány pozitívum. Ám amikor kicsomagoltam az új készüléket mégis kicsit lebiggyedt a szám széle (szerencsére a csere egyik napról a másikra valósult meg, így még élénken éltek az előző készülékről szerzett benyomások). A beállítások elvégzése után szembesültem azzal, hogy a GO 510 lassú. Legalábbis lassabnak tűnik, mint az eddig használt Go 50 volt. Bekapcsolástól számítva, kicsivel egy perc felett lesz nyomkodható (ekkor lehet beírni a címet, igaz eddigre már a GPS jel is aktív). Amikor az első új szoftverrel/menüvel megjelent készüléket kipróbáltam (2003 ősze volt): ez volt a TomTom GO 500, akkor ezt írtam: “Ami néhány perces használat után feltűnik, az az, hogy a GO500 gyors. A szoftver frissen mozog, nem akad, az útvonal tervezése rövid idő alatt megtörténik.” Azóta sokatt “izmosodott” a szoftver.
Viszont az aktív tartó még mindíg komoly előny (a tápkábelt nem kell minden használat alkalmával kihúzni és bedugni, ez a micro USB csatlakozó élettartamára is jótékony hatással van, valamint sokkal kényelmesebb is a használata), a GO 50 Basic csuklós tappancsát nem nagyon szerettem meg. Számomra pozitívum a keret nélküli kijelző is. Listába szedtem a pozitív és a “lehetne jobb is” jellemzőket, és előre jelzem, ez az összehasonlítás szubjektív: mindenki mást fog előnyös vagy esetleg hátrányos tulajdonságnak látni.
Az összehasonlítás a GO 510 World szemszögéből készült:
Go 510
“+”
– Profi kidolgozás
– Jobb fényerő
– Sík kijelző
– Aktív tartó
– Világtérkép (azoknak, akik sokat utaznak megfizethetetlen!)
– 3D épületek sok helyen
– Az élettartam térkép és forgalmi információ frissítés mellett, élettartamig frissíthető a sebesség mérő kamera adatbázis is
“-“
– Lassú (kicsivel több, mint egy percen túl lesz üzemkész)
– Gyűjti az ujjnyomokat
– A feltöltött saját pontok nem jelennek meg a keresőben
– Nem kezeli a mobilra kapott üzeneteket
– Nincs WiFi azaz sem a térképet, sem pedig az apróbb elemeket nem lehet számítógép nélkül frissíteni
– Kkisebb a háttértár (16 helyett, 8 GB) azaz a frissítés rögtön egy 16 GB-os kártya behelyezésével kezdődött
Az általam támasztott igények ezek lennének:
– 5″-os sík kijelző
– Aktív tartó
– Nagyobb memória (min. 16 GB)
– Kéz nélküli kihangosítás
– Üzenetek kezelése
– Wifi és Bluetooth (Wifi-n frissíthető legyen)
– Élettartam térkép, forgalom és kamera adatbázis (nagyjából 7-9000 ezer forintos költség a kamera adatbázis évenkénti frissítése).
Van ilyen TomTom készülék is (78 ezer forinttól) , de ott már erősen meggondolandó a “takarónk” mérete, és az ár/érték arány is.
Egy biztos: a GO 50 Basic egy korrekt készülék, ha egy olyan egyszerű dolog, mint a sebességkamera előfizetés meghosszabbítása megoldható lett volna, talán még most is azt használnám (a hiányosságok jelentős része kisebb nagyobb megalkuvásokkal tolerálható)… És majdnem 15 ezer forint a különbség is a GO 50 Basic javára szól…
A TomTom GO 510-ről tesztünk hamarosan.
A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!