Autó – Motor! Mióta a tulajdonomba került az autó, valószínűleg a lakatosmunka volt a legfájdalommentesebb javítás eddig. Biztosan az is közrejátszott hogy ezt egy barátom csinálta, de persze kellett hozzá az autó bizonyos részeinek aránylag jó állapota is…
Ám ezzel még korántsem ért vége a történet. rengeteg apróbb – nagyobb dolgot kellett megjavítani – kitakarítani, vagy kicserélni ahhoz, hogy végre akkor mehessek az autóval amikor én akarok, és nem akkor amikor Ő úgy gondolja… Az első és legfontosabb javításra váró dolog a feszültségszabályzó volt, ami természetesen?? nem töltött. Szerencsére ezt nagyon egyszerűen megcsinálták az oroszok, két csavar megbontása után a szénkefék és a fesszabályzó is kicserélhető, amely ennél az autónál egy egységet alkot. Szerencsére más baja nem volt a generátornak, így néhány ezer forint ráfordítással és egy kis házimunkával működő generátorom lett. Nagyon nem esett volna jól, most egy generátor felújítás.
Régi és új.
Az új fesszabályzó a helyén.
Van töltés!
Ezután a fűtőventillátor adta meg magát, de a csatlakozó megtisztítása és egy kis kontakt spray használata megoldotta a problémát. Ezután a hiba eddig nem is tért vissza.
Ez igazán egyszerű volt.
Most a gumis volt soron, négy használható gumi felszerelése és egy futóműállítás várt az autóra. Ezzel közel egy időben fekerültek a felnikre a retró Lada műanyag közepek, és a retró rendszámtábla tartók is.
A “műszer”.
Az autó.
A következő megoldandó feladat az első motortartó bak cseréje volt, amit 2x is meg kellett csinálnom…. Először az okozott némi nehézséget, hogy az autó megfelelő helyen és megfelelő magasságra legyen megememelve, majd amikor már csak a csavarok visszarakása volt hátra (na az nagy szívás volt), kiderült hogy a motortartó bak egyik lukjában benne maradt egy “fél kiló” gumi, így a rögzítő csavart esélyem sem volt átdugni rajta. Tanulópénz…
Régi és új.
Nincs átfúrva, ááááá!
Na így már jó.
Beszerelve.
Most következett az ülések, a beltér és az üléshuzatok kitakarítása. Iszonyat mennyiségű por, és kutyaszőr jött ki mindenhonnan, jó játék volt. Közben minden szinte minden műannyag mütyűrt (ablaktörlő karok, tükör állító karok, első ülés állító karok) cserélni kellett, és még lenne mit, de azt egyelőre nem kaptam sehol. De legalább már be lehet ülni tiszta ruhában is az autóba. Menetközben leesett a középső tükör, amit végül a szélvédőjavítóban ragasztottak a helyére.
Van kosz bőven, és az öreg ülés is porlik már.
A nagyja kutyaszőr kijött.
Innen is.
Ez a huzat is megvan vagy harminc éves.
A következő komolyabb munka a fagyálló és az olaj cseréje volt, ezt egy barátommal egy délután megoldottuk.
Kész, fekete volt mint a korom….
A régi olaj már nem is folyt, szinte csak “kipottyant”.
És, hogy nehogy valami jó legyen az autón, mindkét hátsólámpát szét kellett szedni egy tisztításra és izzócserére, mert még este is olyan volt a világítás mintha az izzók helyén gyertyák világítottak volna. Így visszagondolva tényleg nem értem hogy tavaly ősszel hogyan tudták levizsgáztatni az autót…
A kis “szemtelen”…
Szétszedve.
Először erősebb izzóval próbáltam, de nagyon melegedett.
Már éppen azt hittem, hogy menetre kész az autó, de a karburátor ismét megmakacsolta magát. Már több márkatárstól is hallottam, hogy hibák hosszú sora, csak egy új karburátorral fog megoldódni, de egyelőre még inkább “játszom” vele. De a távoli tervek között már szerepel egy új.
Mit csináljon egy benzincsonk? hát, folyjon. Ja, inkább ne!
Minden tiszteletem azé aki ezt a megoldást megcsinálta, de hogy le kelljen venni a fedelet a csavar miatt???
A mostani állapot eléréséig már nem sok “bütykölés” volt hátra. A hetente elszakadó kipufogó felfüggesztő gumik újabb cseréje, a ponyva által tönkretett motorháztető polírozása, illetve néhány relé megtisztítása volt soron.
Ha készen lesz, látszani fog!
Ugye?
Összegzés: vettem egy autót gombokért, amelynek egy része a vártnál jobb, a több pedig a vártnál sokkal rosszabb volt. Csak az vígasztal, hogy az autót kikapcsolódásnak, és bütykölni vettem, és ezeket a kívánalmakat tökéletesen teljesíti…
És hogyan tovább? Egy látogatás a bontóba, első körben kell rengeteg műanyag borítás az utas / csomagtérbe, és egy ép bal első ülés is. Semmi sem tökéletes… ;) A samara Saga egy kis időre véget ér, folytatás tavasszal…
Előzmények:
Negyedik rész: https://navigyurci.hu/2019/09/23/hogyan-ne-vegyel-30-eves-autot-a-lakatolas/
Harmadik rész: https://navigyurci.hu/2019/09/04/hogyan-ne-vegyel-30-eves-autot-a-kuplungcsere/
Második rész: https://navigyurci.hu/2019/08/26/hogyan-ne-vegyel-30-eves-autot-hiba-hiba-hatan/
Első rész: https://navigyurci.hu/2019/08/22/hogyan-ne-vegyel-30-eves-autot-bevezetes/
Várjuk a folytatást! Még azért mesélj majd, hogy hogy téliesíted, vagy használod majd a hidegben is?
Köszi, lesz. :) Télen nem nagyon fogom használni, terveim szerint inkább csak egy-egy szellőztetés, napozás, járatás vár rá.