Navigon 8450 Premium Live. Navigáljunk

Ahogy azt már elmeséltem, nagyon baráti áron sikerült hozzájutni egy Navigon 8450 Live-hoz. Majd nem sokkal ezután sikerült felturbózni szinte az összes elérhető extrával. Most a készülék navigációs képességeit mutatom be.

Elöljáróban annyit, hogy nekem nagyon bevált. Ha hibát kellene keresnem benne, akkor csak néhány apróság lenne. Az egyik az, hogy a Live Modul és az autóstöltő egy elég nagy kábelkavalkádot okoz, illetve macerás minden alkalommal szét – illetve összeszerelni. Így néha előfordul, hogy szimplán lustaságból a Live Modul otthon marad… A második pedig, hogy a menüben elég lassú a készülék.

Amúgy a legnagyobb rosszindulattal sem tudok sok kivetnivalót találni benne… Nagyon élvezem, hogy minden földi jóval el van látva, és navigálás közben és élvezet néha – néha a kijelzőre pillantani.

Akkor kezdjük az elején. A leköltözés az autóba, majd a szett összeszerelése az nálam macerás, mániákus vagyok, így minden vagy dobozban, vagy tokban, vagy zacskóban lakik. Így mire minden előkerül az alkalmi csomagolásból és a cucc felkerül a szélvédőre jelentős idő telik el.

Az vas az elindítás után nagyon gyorsan pozicionál, néha mire feláll a navigációs program már a pozíciómat is tudja. Hosszabb szünet után (nálam elég sokszor van ilyen, sok a kütyü, de relatíve kevés az idő az örömködésre). Ilyenkor is egy – két perc alatt megtalálja a helyét.

Az útvonal megtervezése is aránylag hamar megtörténik, én a címeim többségét a kedvencek között tartom, így sokat lehet segíteni a címbeírás gyorsaságán. A másik dolog ami igazán a kedvemre való, és azóta használom hogy a Navigon bevezette, az – az alternatív útvonalak tervezése.

Még Pesten is szoktam használni, nagyon jól kivehető rajta, hogy melyik út van a legközelebb ahhoz, amit én előre elterveztem. Nem beszélve arról, hogy ezen a kijelzőn azonnal láthatjuk az adott útvonalhoz tartozó forgalmi helyzetet.

A szines nyilak mellett látott számok, az útvonalon található TMC események számát jelentik. Apropó TMC. Ez a készülék kétféle módon is képes az adatokat begyűjteni, az egyik a hagyományos RDS alapú változat, míg a másik a szupergyors Live TMC. Bár a Live változatban kevesebb az adat, de lényegesen gyorsabban töltődik le, és a jelzések mennyisége is lassan, de folyamatosan nő.

Ennek a számnak egy része a környező országokból is mutat eseményt, például a közeli Ausztriából.

Természetesen mi is szolgáltatunk adatot, hogyha hagyjuk. Én engedélyezni szoktam.

Persze ha akarjuk, akkor sorsunkat teljesen a készülék kezébe tehetjük, és így automatikusan elkerülhetjük a zűrös helyek egy részét (amit ismer az eseménylista). Nagyjából ennyit a forgalmi eseményekről, haladjunk tovább.

Van egy másik márka, amit nagyon szeretek, és abban van egy jópofa extra, megmutatja a veszélyt jelző táblákat. Meglepődve vettem észre, hogy bár korántsem annyi mint az említett készülékben, de a táblák a Navigonban is a kijelzőre kerülnek.

Persze menet közben a sávasszisztens. illetve a táblák is sokat segítenek. A Premium változatban aktív az asszisztens, ami annyit jelent hogy velünk együtt forog az útiránynak megfelelően.

Menet közben tudok parkolót keresni, és a körülöttem megtalálható nevezetességeket is jelzi a gép.

Persze ezzel még nincs vége a Premium szoftver által nyújtott szolgáltatások, amelyekkel megkönnyíti a Navigon számunkra a navigálást. És azt is tudom, hogy sokatoknak nem szükséges ennyi fícsör ahhoz, hogy jól érezze magát. Én azonban megbecsülöm ezeket az extrákat, úgy érzem maximálisan kiszolgálnak a pénzemért. Az utóbbi időben jellemzően Budapesten és környékén, de Székesfehérváron, Bogláron, Szárszón, sőt még Igalon is megfordultam a készülékkel, de ezeken az utakon hiba nélkül navigált.

Összegzés: Nagyon tetszik. Úgy a vas kinézete, mint a szoftver, és nekem a térképpel sem volt (eddig) problémám. Az extrák nagy száma pedig azt az érzést kelti bennem, hogy a pénzemet nem dobtam ki az ablakon. Gyorsan pozicionál, rengeteg extrát zsúfoltak bele, és eddig a térképpel sem volt bajom. Egyedül az ára miatt lehet meggondolás tárgya, de a Navigon 70 Premium Live ugyanezt tudja, de lényegesen kevesebb pénzért.

Egyszóval ha lenne az oldalon bármilyen adható plecsni, esetleg pontok tömkelege, biztos várományosuk lett volna…

Kapcsolódó cikkek:

https://navigyurci.hu/2011/03/20/navigon-70-premium-live-mi-van-a-dobozban/
https://navigyurci.hu/2011/03/28/navigon-70-premium-live-utazas-az-ismeretlenbe/
https://navigyurci.hu/2011/05/06/navigon-70-premium-live-teszt-helyett-csalamade/
https://navigyurci.hu/2011/07/16/navigon-live-modul-ismerd-meg/
https://navigyurci.hu/2011/07/25/szoftvercsere-a-navigon-8450-live-on/
https://navigyurci.hu/2011/07/21/navigon-2011-q2-letoltes-es-nehany-fontosabb-valtozas/
https://navigyurci.hu/2011/03/17/navigon-uj-terkepeket-es-funkciokat-minden-pnd-eszkozre/
https://navigyurci.hu/2010/02/19/navigon-8450-live-az-elso-uzembehelyezes/

27 hozzászólás
  1. avatar
    2011. augusztus 21. Válasz
    Zsolto

    Egyetértünk, én is szeretem az újabb és okosabb Navigon navikat. A leírást olvasva az a kérdés jutott eszembe, hogy oké, a Live TMC kevesebb adatot tölt le, de amit letölt, az vajon jórészt az útvonalra vonatkozik-e, vagy rapszodikus, hogy a pár km-rel arrébb és a 300 km-rel távolabbi események érkeznek be?

    • avatar
      2011. augusztus 21. Válasz
      Gyurci

      @ Zsolto Amire beállítod. A lehetőségek: Minden forgalmi jelentés, Az útvonalon, A környéken, Regionális vonatkozású események.

  2. avatar
    2011. augusztus 21. Válasz
    Pietro68

    Nekem ugyan nem LIVE-os készülékem van, de minden elérhető TMC infót letölt. Ami az útvonalon van, azt külön kezeli. Automatikus újratervezésnél csak azokat az infókat teszi ebbe a kategóriába, amiket nem kerül ki. Ha újra tervezett, és kikerüli, akkor csak a környéken levő eseményekben található meg. Manuális újratervezésnél viszont minden, az útvonalon levő forgalmi esemény megjelenik. A regionális események a térképen nem jelennek meg, lévén, hogy például időjárás infó. Hogy a “környéken” eseményeket minek alapján sorolja oda, számomra talány, lévén, hogy ide százas nagyságrendű eseményt rak be.

    • avatar
      2011. augusztus 21. Válasz
      Gyurci

      @ Pietro68 Köszi, jó hogy mondod, időjárási eseményre nem emlékszem…

  3. avatar
    2011. augusztus 21. Válasz
    ucker tr

    Nem is tipikusan abban az évszakban vagyunk, amikor hóátfújás infót fogsz kapni! :)

    • avatar
      2011. augusztus 21. Válasz
      Gyurci

      @ ucker_tr :D

  4. avatar
    2011. augusztus 22. Válasz
    csizi65

    Üdv

    Hát hiába
    A jó teszt az Gyurci teszt
    a jó gps meg Navigon

    ja egy kicsit megint irigykedem

    • avatar
      2011. augusztus 22. Válasz
      Gyurci

      @ csizi65 Ez jól esett, köszönöm! :) Ne irigykedj, neked is mindig kicsivel jobb készüléked van.

  5. avatar
    2011. augusztus 22. Válasz
    nord

    Gyurci,

    ebben a verzióban már megoldották, hogy földutakra ne tervezzen a szoftver?

    Jártam már párszor úgy, hogy kábé bicikli szélességű földútra akart vinni egy régebbi sw az iPhone-on; vagy pl. Vác és Kosd közt nem a kanyarodó műútra, hanem egy erdei csapásra navigált volna, mivel az toronyiránt megy a faluba. :)

    • avatar
      2011. augusztus 22. Válasz
      Gyurci

      @ nord Szia, nem tudom. Egy biztos, amennyit eddig mentem vele, ilyen probléma nem volt.

  6. avatar
    2011. augusztus 22. Válasz
    Toti

    Szia @Nord

    Ezt a problémát ne a hard- és szoftware-ben keresd, hanem a térkép adatbázis szolgáltatójánál. Tudomásom szerint folyamatosan dolgozzák fel ezeket a problémákat, tudnak róla, hidd el.

    Jó hír azoknak akiknek tetszik ez a design, hogy hamarosan viszontláthattok valami hasonlót és újjat, először Mo. a navigyurci.hu-n (hivatalos készülékről szóló tesztet)

  7. avatar
    2011. augusztus 22. Válasz
    Pietro68

    Azért elgondolkoztató, hogy -elvileg- a Nokia OVImap-ban, és a Garmin készülékeken is, tudtommal be lehet állítani a földutak elkerülését. Pedig ők is Navteq térképet használnak. De tény, a Navigon mind a mai napig előszeretettel tervez a legrövidebb úton át. Ez pedig olykor az egy nyomvonalas földút. Sokszor van, hogy benézek a kanyarba, és döntök úgy: na ide sem kanyarodok be.

    • avatar
      2011. augusztus 22. Válasz
      Gyurci

      @ Pietro68 Tudtommal ezt nem csak a Navigon csinálja…

  8. avatar
    2011. augusztus 22. Válasz
    Géza

    Igen,ezt a földutas tervezést a Becker is szereti..Ezért vettem hozzá top map kieg kártyát.Viszont egy hétvégi pinceszeren kiderült,hogy csak a Navteq ismerte a kis mellék utat.(kövesút)

    • avatar
      2011. augusztus 23. Válasz
      Gyurci

      @ Géza Aranyos. :)

  9. avatar
    2011. augusztus 23. Válasz
    nord

    Toti,

    Pietro68 kartácsnak igaza van, a szomszédom Nokiáján ilyen probléma nincs.

    Jó a Navigon, sok, kiváló egyedi megoldást használnak, de addig, amíg nem javítják ezt a földutas fícsört, maradok a jó öreg fapados konkurenciánál. :)

  10. avatar
    2011. október 16. Válasz
    Péter

    Szia Gyurci!

    Navigon 6350 készüléken egyszer rndben jönnek az adatok..aztán se szó se beszéd – egy jó ideig egy darab se. Budapesti használat mellett…

    Péter

    • avatar
      2011. október 16. Válasz
      Gyurci

      @ Péter Szia! RDS TMC-t, vagy Live-ot használsz?

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás