Az előző részben, a gyönyörű olasz romokat magáénak mondható Aquileia nevezetességeit vettük számba, míg a mostani részben már Velencében fogunk sétálni. A város igazi különlegesség a maga nemében, nagy élmény volt barangolni az utcáin.

Néhány mondat Velencéről a Wikipédiáról: “Velence (olaszul Venezia, velencei nyelvjárásban Venezsia) a lagúnák városa, az észak-olaszországi Veneto régió székhelye. Az Adriai-tenger északi részén fekvő mocsaras Velencei lagúnában fekszik, amely két jelentős folyó, a Pó és a Piave torkolata között húzódik. A szigetvilág valamivel több mint 7 km²-re terjed ki. A „comune” területe azonban ennél sokkal nagyobb, magába foglalja Burano, Murano, Torcello szigeteit a lagúna belsejében – sok apróbb szigettel együtt -, illetve Lidót és Pellestrinát a nyílt tenger felé. A várost sokszor illetik az „Adria királynője”, a „víz városa” és a „fény városa” jelzőkkel.”

A képen a bal felső sarok felől, jól látszik a Via Liberta, az egyetlen közút amely a szárazfölddel köti össze a Lagúnák városát.

A szállás, Velencétől nagyjából háromnegyed óra-óra buszútra volt, így még lehetett kicsit ébredezni, beszélgetni az úton, amíg odaértünk a város mellé. A kikötő mellé érkeztünk, messze a ködfátyol mögött egy “igazi” óceánjáró. Ilyet sem látunk minden nap…

A buszparkoló is a kikötő mellett van, mellesleg itt a Vaporetto-Tronchetto nevű megállója is, így akár innen Velence belvárosába, akár vissza könnyű az eljutás.

A Vaporetto-Tronchetto állomása

Persze minket azért a hídhoz közelebb tett le a busz, így egy negyed órás, húsz perces sétával “beljebb” voltunk, aminek a megspórolt energiája, a napi mondjuk 8 óra séta végén nagyon jól jött. Iszonyat fárasztó volt… Persze a busszal való behajtást és parkolást, aranyáron mérték. Nézzétek csak meg az ablakban lévő matricán, hogy mennyibe került?

560 euro…

A nem túl rövid séta a belvárosba, rengeteg látnivalót tartogatott. Először az épületek, a sikátorok, és a pici üzletek tűnnek fel. Az első “látnivaló, mielőtt besétálunk Velencébe néhány árus, és a kirándulók talán “legféltettebb kincse” a Toilette. Hogy, miért is? Mert igen szűken mérik, ráadásul drága is. Velencében nehéz találni belőlük, talán hármat, vagy négyet láttunk a két nap alatt, az ár egységesen másfél euro volt, ami valljuk be nem kevés…

És kifejezetten nehéz megtalálni őket, amikor szükséges. Az áron lehet faragni persze, ha mondjuk evéssel, vagy kávézással kötöd össze a szándékot, de ez nem mindig sikerül. Lassan bandukolva Velence egyik központja, a San Marco felé, csak tátottuk a szánkat. Ámulatba ejtő a rengeteg régi épület, amely nagy részének a fizika törvényei szerint már régen el kellett volna áznia, és elsüllyednie…

Irány a belváros.

A lagúna.

Van egy feelingje…

Chiesa di San Rocco

Persze egyfolytában le voltam maradva, az idegenvezető rohant, neki “terve volt” én meg fotózni akartam… Még jó hogy a kedvesem (azaz a feleségem) valahol félúton kettönk között lavírozott, így nem vesztem el. Pedig az első néhány órában még nem lett volna nehéz.

A képen egy “túripista” (turista). Gyere már te…

Az első hivatalos látnivaló a Frári templom volt (Chiesa dei Frari). Innen folytatjuk…

Kapcsolódó cikkek:

https://navigyurci.hu/2012/09/16/szabadlabon-velenceben-aquileia/
https://navigyurci.hu/2012/09/30/szabadlabon-velenceben-harmadik-resz-meg-mindig-velence/
https://navigyurci.hu/2012/10/14/szabadlabon-velenceben-befejezes-az-utolso-nap/
https://navigyurci.hu/2012/10/21/szabadlabon-velenceben-uton-hazafele-hochosterwitz-vara/