iGO primo 2.0 Navigálás közben

Most, hogy a “vasat” ismerjük, a régi – új menüt is végignéztük, lássuk a legfontosabbat, mit tud az új szoftver navigáció közben. Mire jók az új “fícsörök”, és a használatukkal valóban könnyebben találunk – e el uticélunkhoz?

Kezdjük a legelején. Bár ez még inkább a készülék tesztjéhez tartozik, de a kocsiba betéve a rögzítés biztos, és a pozicionálás is gyorsan megtörténik. A megtett néhány száz kilométer alatt biztosan navigált. Ahogy már írtam, a készülék kezelése egy lehelettel gyorsabb lett, mintha kevesebbet kellene várni a menüben a reakcióra, illetve címbeírás is egyszerűbb lett ezáltal.

Sajnos az iGO primo online képességeit nem volt alkalmam kipróbálni, bár véleményem szerint ez a jövő egyik olyan lehetősége, ami a könnyebb használatot teszi lehetővé. Ilyen például a Google helyi keresés, illetve az online forgalmi információk használata is (a képek egy régebbi cikkemből származnak).

Előbbi a keresés teljes leegyszerűsítését teszi lehetővé, míg utóbbi rengeteg időt spórolhat meg azzal, hogy nem várunk perceket az RDS TMC információk letöltődésére. Erről bővebben kapcsolódó cikkeink között olvashattok.

Miután a szoftvert rengetegen ismeritek, használjátok, vagy olvastatok róla, ezért főleg a 2.0-ás verzió újdonságait mutatnám be működés közben. Ezek lennének a:

– Torlódás elkerülése
– Alagút nézet
– Alternatív útvonalak valós időben
– Parkolók az ulticél közelében
– Letérés okának megjelenítése

Ezek az újdonságok nagyrészt segítik a navigációt, bár tapasztalatom szerint a zsúfolt városban folyamatosan felugró ablakok nem mindig szolgálják a jó célt, ezért ötletes, hogy ezeket egy pipa eltávolításával el is rejthetem.

Torlódás elkerülése. Sajnos a tesztelés folyamán nem kerültem abba a helyzetbe, hogy ezt a funkciót érdemben ki tudtam volna próbálni. Az ötlet nagyon tetszik, bár vannak kétségeim, hogy amikor a szoftver, a számára megfelelő adatokhoz jut, addigra az autópálya elhagyása esetleg már nem lehetséges. Persze ha egyszer segít, már megérte…

Az Alagút nézet, ahogy a neve is sugallja, az alagutakban nyújt segítséget a navigáció terén. Persze ismerve a Budai Vár alatti alagút hosszát megkérdezhetitek, hogy ez mire jó? Egy hosszabb alagútban (amiben elágazások is lehetnek), ahol a GPS akár több percre is elveszítheti a jelet, nagy segítséget nyújthat az, hogy az átlagsebességünk alapján a GPS vakon követi utunkat, és így esélyt ad arra, hogy a megfelelő utasítást itt is a megfelelő helyen kapjuk.

Alternatív útvonalak valós időben. A megoldás ötletes, de macerás. Amikor megjelenik az alternatív útvonalat felajánló ablak, akkor nyilván megnézem az Előnézetet, és utána döntök arról, hogy elfogadom-e a javasolt megoldást. De mindezt esetleg egy 4,3″-as kijelzőn, vezetés közben. Nem tudom, ehhez városban nem használtam eleget.

Parkolók az uticél közelében. Hasznos, és használható is. Az célállomás közelében megjelenik egy “P” betű a kijelzőn, amelyre rákattintva a közelben lévő parkolási lehetőségekről kapunk információt.

Kicsit továbbgondolva a rendszert, a távoli jövőben, amikor a parkolók majd jelzik valahogyan online is, hogy mennyi szabad helyük van, akkor a connected lehetőségnek köszönhetően azt is megtudhatjuk, hogy a kiválasztott parkolóházban valóban van-e szabad hely, és így biztosan nem keveredünk olyan helyre ahol már nem tudunk megállni. Amikor tényleg sietünk, ez egy fontos információ lehet.

Letérés okának megjelenítése. Ez is hasznos extra lehet. Vannak esetek, amikor valamiért elhagyjuk az az autópályát, mert tankolni akarunk, vagy inni egy kávét, esetleg kirándulás közben megnéznénk egy környékbeli nevezetességet. Általában a különféle navigációs megoldások azonnal visszavisznek a sztrádára, holott egyáltalán nem biztos, hogy eltévedtünk…

A most bevezetett extra, számba veszi a körülöttünk található lehetőségeket, és ezek közül ajánl nekünk néhányat elfogadásra.

Végül, bár ez nem a 2.0 újdonsága, de én mégis nagyon hasznosnak tartom, az a Veszélyt jelző táblák kijelzése. Nem csak mutatja ezeket, de hangjelzést is ad ilyenkor. Néhány képernyőmentést erről is hoztam.

Azért meg kell mondanom, eddig nem éreztem az 5″-nál nagyobb kijelző hiányát, de most, a rengeteg “menet közben” jelzett lehetőség között, nagy segítség volt a 7″-os kijelző…

Végül egy videó:

Összegzés: Ötletes extrák, hasznos kiegészítők. A bemutatott újdonságok hasznos útitársak lehetnek, akár a városban, akár autópályán haladunk. Az alagút kiegészítő azoknak lesz nagy segítség, akik sokat járják Európa útjait. A Torlódás elkerülése funkció ötletes, remélem egyszer gyakorlatban is sikerül kipróbálnom. Hamarosan kapható lesz hazánkban is az első készülék, amelyben iGO primo 2.0 alapú szív dobog, ez a Becker új 50-es sorozata.

A készüléket az NNG Kft. segítségével próbálhattuk ki, köszönjük!

Kapcsolódó cikkek:

https://navigyurci.hu/2011/09/20/igo-primo-2-0-yes-i-go-885-a-hordozo/
https://navigyurci.hu/2011/09/24/igo-primo-2-0-barangolas-a-menuben/
https://navigyurci.hu/2010/11/02/igo-primo-1-2-uj-connected-szolgaltatasokkal/
https://navigyurci.hu/2011/08/19/igo-primo-app-for-iphone-live-szolgaltatasok/
https://navigyurci.hu/2011/08/26/intuitiv-navigacio-a-legujabb-igo-primo-2-0-navigacios-szoftverrel/
https://navigyurci.hu/2011/08/10/most-mar-biztos-erkezik-a-becker-uj-5-zollos-szeriaja/

121 hozzászólás
  1. avatar
    2011. október 4. Válasz
    Moha bá

    Tomi, bántott valaki??? Lehet, hogy csak elszoktam az ilyenektől odakint, de meglep a reakciód. Arról nem is beszélve, hogy senki nem akar semmit sem cenzúrázni, én meg nem az NNG vagyok, csak egy magánszemély, aki mellesleg 2005 legeleje óta az iGO egyik szerelmese, ötletadója, és mellékesen nekik dolgozik. Kérlek, ne csináljunk ebből a cikkből fröcskölést!

    • avatar
      2011. október 4. Válasz
      Gyurci

      “Tomi, bántott valaki???” Nem szokott ilyen lenni, én sem értem. :(

  2. avatar
    2011. október 4. Válasz
    Moha bá

    Tomi:

    Útvonaltervezés: nagyon sokszor elmondtuk, hogy nem az a mérvadó, hogy az Általad ismert területen hogy tervez a program, mert ott biztosan tudsz egy kisutcát (vagy akár nagyot), amin “érdemesebb” menni. A program abban segít, hogy Általad nem ismert helyeken, vagy TMC esetén Általad ismert helyeken is jól használható (bár nem feltétlenül a legjobb) utat adja meg. Ezért is hívják “Gyors” tervezésnek, és nem “Leggyorsabb” tervezésnek, mert nem feltétlenül az a leggyorsabb útvonal.
    A program abból tud főzni, amije van. Egy halom adat, egy halom szabály, és ez alapján megmondja, hogy szerinte melyik az éppen elérhető legérdemesebb választás. Igen, amennyiben a rendelkezésre álló adatok alapján (az agyadat még nem tudja szkennelni) továbbra is úgy látja, hogy érdemes visszamenni az előző útra, akkor úgy fogja megadni az útvonalat.

    Tehát még egyszer: a program nem azért van, hogy az ismert területeken még Nálad is jobban tudja, hogy merre érdemes menni, hanem hogy amikor olyan helyre kerülsz, ahol nem tudod, merre érdemes menni, akkor adjon egy jó eséllyel könnyen és gyorsan bejárható útvonalat. Ennek része az is, hogy valamilyen szinten preferálja a nagyobb jelentőségű utakat.

    Dolgozni meg csak olyan adatból tud, ami benne van a térképben. Amíg pedig jobbnak tűnik a régi út, addig úgy gondolja, hogy kár/véletlen, hogy nem arra mentél, és visszatervez.

    Pont a Gyurci által leírt új feature-ök azok, amik segítenek abban, hogy megmondd a programnak, hogy Te másfelé AKARSZ menni, és akkor nem fog ragaszkodni tovább a szerinte optimális útvonalhoz.

    Azt pedig hiába mondogatod nekem, hogy rosszabb az útvonaltervezés, mint régen, mert elég sokat dolgozom a srácokkal azon, hogy finomodjon, és látom is az eredményét. Persze, még nem tökéletes, és valószínűleg soha nem leszek megelégedve vele. :-)

  3. avatar
    2011. október 4. Válasz
    Moha bá

    Tomi:

    Megjelenítés:

    “Miért kell nekem 3dbe szinte vízszintesen néznem az utcákat?”

    ???? Miért kellene????

    Ezt nem igazán értem. Igaz, hogy az iGO8-as szabadon beállítható előválasztó kapcsolókhoz képest itt fix beállítások vannak, de mind 3D, mint pedig 2D nézetben 3-3 választható nézet van, amik mindhárman dinamikusan illeszkednek az adott sebességedhez és a következő fordulóhoz (plusz van még egy Madártávlat is azoknak, akik szeretik). Ha a “Magas” beállítást választod, akkor egyáltalán nem lapos a nézet 3D-ben. Te milyen beállítást használsz?

    “az NNG akarja megmondani nekem, hogy mi a jó, és ha vmi nem tetszik nekik akkor az tilos”

    Az NNG nem akar megmondani Neked semmit, de a svájcibicska szerű iGO8-hoz képest egy széles körben használható, felhasználókat el nem ijesztő komplexitású termék volt a piac kívánsága. Ekkor jött az iGO amigo. Szerintem ott átestek a ló túloldalára, és az iGO primo a jó kompromisszum. A sok kapcsolóval meg kijelzett információval még így is a határon táncolunk, sokan megijednek a program sokrétűségétől. Pedig a funkciók jó részét már az Egyebek gombok mögé rejtettük.

    • avatar
      2011. október 4. Válasz
      Gyurci

      “A sok kapcsolóval meg kijelzett információval még így is a határon táncolunk” Ez szerintem is így van. Nehéz lehet kompromisszumot találni az “egyszerű” felhasználó, és a ritkább de nagyobb igényekkel rendelkező “mindent akarok amit a program adhat” tipusú emberkék között. Bár a normál és profi mód azért ezt elég jól megoldotta.

  4. avatar
    2011. október 4. Válasz
    Tomi

    Én kérdeztem normálisan, hogy mi a helyzet, erre el akartad terelni, hogy nem ide tartozik meg nincs semmi gond az egésszel. Azért mert nem beszélünk róla még hiba…
    De úgy látom hogy a valós dolgokra soha nem lehet rávilágítani…
    Oké vettem, majd ha állok a dugóba az autópályán akkor tudni fogom az intelligencia miatt, hogy 6km-re van egy lehajtó és arra kerülhetnék, közbe csak 4 km-es a dugó :)

    Sajnos a mai navik nem a tényleges használhatóságra vannak tervezve, hanem hogy elmondhassuk, hogy ilyen meg olyan csili-vili dolgokat tud, ilyen-olyan nézettel le is van tudva az egész. De az nem szempont, hogy normális útvonalat tervezzen. Kb olyan mintha az otthoni demózásra készülne…
    Erre megint csak a 8as program profi és normál módját tudnám felhozni.
    Mivel a primoba a sys.txt variálással ezeket mind meg lehet oldani akkor miért nincs benne? De ez már más tészta…

    Fröcsögés? Normális kérdésre nem kaptam normális választ, a pongrácos példára se, amire még most is várnám, de hamarabb ki leszek banolva…
    Én is szerelmese vagyok a proginak (leginkább a igo8nak), ha nem lennék miért kisérném figyelemmel, próbálgatnám, kérdezgetnék?

    Ennyi volt befejeztem a témát…

    • avatar
      2011. október 4. Válasz
      Gyurci

      @ Tomi Ne a témát fejezd be. :) Ezért van a kommentekre lehetőség…

  5. avatar
    2011. október 4. Válasz
    handras


    Moha bá:

    A felolvasás jó ötlet … lenne, ha ennek a feature-nek a bekapcsolása nem járna szinte kereszteződésenkénti ajánlattal. Pontosan azért “default off” ez a funkció, mert normál városi közlekedés mellett nagyon sokszor kell ajánlatot tennie (nagyon sokszor megállsz piros lámpánál, kereszteződésben, de ez nem feltétlenül jelent dugót).
    Amíg ez a kijelzőn nem jelent gondot, mert mellette továbbra is látod a térképet meg a következő forduló adatait, úgy felolvasás esetén folyamatos pofázást, majd a készülék korai távozását jelentené káromkodás kíséretében a vezetőoldali ablakon keresztül. Nem ez a cél.

    Én nem is ezt írtam!
    Nagyon jópofa ez a future, de zavar, hogy kereszteződésekben magától előjön és takarja a kijelző harmadát. Bőven elég lenne – szerintem – egy pittyegés és egy figyelmeztető ikon, hogy van alternatíva és ha erre rábökök, akkor jöjjön az ablak illetve a hangbemondás.

  6. avatar
    2011. október 4. Válasz
    Tomi

    Azóta kaptam választ az a rész visszavonva, csak éppen írtam.

  7. avatar
    2011. október 4. Válasz
    handras

    Tomi: “Szóval konkrétan újpestre volt egy címem, odataláltam természetesen navi nélkül is, de próbából ment az is, szóval a megtervezett út úgy nézett ki, hogy a kálvintól a barosson végig majd a hungáriára stb stb, én tovább mentem a hungárián és a pongárcon mentem el zuglón keresztül, namár most ahogy átléptem a hungáriát, az új mindenáron a hungáriára akart visszafordítani, még a pongrácról is. Ilyeneke a régebbik nem csináltak, még az én 1.3.10es vodás navim is egyből áttervezett és simán ment tovább a pongrácon, nem akadt fent ezen, hogy nem arra mentem amit ő mondott.”

    Tovább maximum a Kőbányai úton mehettél, ugyanis a Baross utcát az Orczy tértől már ilyen néven folytatják… De igen a 8-as is csinált ilyen hülyeségeket, pláne ha elpiszkálták az útvonal beállításokat.

    (apró kötekedés, hogy nézd át a ba/be, ban ben toldalékok használatára vonatkozó nyelvtant) :)

  8. avatar
    2011. október 4. Válasz
    Moha bá

    Tomi

    “Én kérdeztem normálisan, hogy mi a helyzet, erre el akartad terelni, hogy nem ide tartozik meg nincs semmi gond az egésszel.”

    Akkor valószínűleg félreérthetően fogalmaztam. A lényeg az lett volna, hogy én nem azért vagyok itt, hogy válaszolgassak, pláne nem hivatalosan! Handrás elküldte nekem a cikket, elolvastam, és volt pár megjegyzésem. Aztán Gyurci előre tolt (lustaságból? :-) ). Mivel az Általad felvetettek nem SZOROSAN tartoztak a cikk szövegéhez, ami az új funkciókról szól, azért írtam, hogy nem tartozik ide. Aztán csak megírtam az első pár gondolatomat. Én tényleg nap mint nap használom több példányban is a programot, és az összes tökéletlenségével együtt is elvisz mindig a célomhoz, és csak durva térképhibák esetén tervez csúnya kerülőket. Persze, az ember azért okos, hogy ha kell, felülbírálja a programot, ha meg nincs kedve/ereje/helyzetismerete hozzá, akkor elfogadja, amit mond, és engedje, hogy vezesse őt. Remélem, soha nem fogom bambán rábízni magam az ilyen programokra, mert az a gondolkodás újabb halála lesz. Tegnap hallottam, hogy az USA-ban be akarják szüntetni a kézírást az iskolákban. Úgy látom, végképp elhatározták, hogy világelsők akarnak lenni az Alzheimer kór arányában…

    • avatar
      2011. október 4. Válasz
      Gyurci

      @ Moha bá “Aztán Gyurci előre tolt lustaságból?” Mondjuk inkább úgy, hogy éltem a gyanúperrel hogy olyan kérdések is előkerülnek amire:

      1. Jobban rálátsz.
      2. Tudod, hogy válaszolhatsz is rá. :)

  9. avatar
    2011. október 4. Válasz
    Tomi

    Gyurci Bocsi csak kicsit felment a pumpa :D

    • avatar
      2011. október 4. Válasz
      Gyurci

      @ Tomi Rendben!

  10. avatar
    2011. október 4. Válasz
    Tomi

    Handras, jó hogy megfogtad a lényeget, nem az a lényeg hogy hívják, hanem hogy egy kb 3km-re levő útra miért akart mindenáron visszafordítani.

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás